   MAKLÁR KÖZSÉG SIKERESEN PÁLYÁZOTT "Európa a Polgárokért" című projektre!! Maklár Község Önkormányzata 2011-ben sikeresen pályázott az ,,Európa a Polgárokért’’ című projektre, melynek fő kitétele volt, hogy olyan programot kell szervezni, mely segíti a határokon átnyúló kulturális és gasztronómiai kapcsolatok erősödését. A már hagyományossá vált RÖFI- Fesztivál kiváló alkalom volt ennek a projektnek a megvalósítására. A 3 napos rendezvény igen alapos és széles szervező munkát igényelt, de civilszervezeteink és a falu vendégszerető lakosainak köszönhetően sikerült minden feladatot megoldani. Pénteken este nagy izgalommal vártuk a vendégeket a szállásadókkal, hiszen 80 főt sikerült elszállásolni maklári családoknál, vendégházakban: a felvidéki Szádalmásról, illetve az erdélyi Fenyéd testvértelepülésekről 50-50 fő vendég érkezett. Az elszállásolás után a vendégeket visszakísérték a Kakas étterembe, ahol mindenki elfogyasztotta a jól megérdemelt finom vacsoráját, majd átmentünk a tornaterembe, ahol ,,Maklár bemutatkozott.’’ Az óvodások bájos műsora után a zeneiskola tehetséges tanulóit hallhattuk, majd Báder Márk vidám verse következett, utána a nyugdíjasok vicces bohózatán kacaghattunk, majd magyar nótákkal szórakoztatták a közönséget. |