|
Rólunk -
Települések
|
|
2008. november 01. szombat, 23:02 |
A falu fekvése, természeti adottságai
A falu a Mátra keleti oldalán, a Tarna-patak völgyében , Egertõl 17 km-re, nyugati irányban terül el. 1903-ig Szentmária néven volt ismeretes.
Éghajlata a mátrai viszonyoknak felel meg. Teraszos folyóvölgyben fekszik területe. A legnagyobb tengerszint feletti magasság a 260 métert alig haladja túl A csapadék 620-650 mm, a középhõmérséklet 8,5-8,7 °C, a napsütéses órák száma 1900 körüli évente. Talajai elsõsorban réti talajok. Kõ- és kavicslelõhelye van.
A Tarna-patak szeli ketté a falut és határát. Természetes növényzetének erdõtársulásai magas ártéri növényzettel tarkított keményfa ligetek, jellemzõek a kaszálórétek is. Erdõterülete 6 %. Természetvédelmi Körzet ritka növényvilágával a falutól 2 km-re D-re esõ Várdomb. Állatai nagy- és kisvadak.
Megközelíthetõ az M3 autópályáról a 24-es útvonalon Gyöngyös-Parád-Recsk, illetve Gyöngyös-Abasár-Kisnána irányából mellékúton, valamint Eger felól nyugatra Verpeléten keresztül. A falu vasútállomással rendelkezik, itt haladt keresztül a Kál-Bátonyterenye közötti vasútvonal. (A vasútvonalat 2007 tavaszán megszüntették)
A falu története
A falut elõször 1325-ban Torna, majd 1339-ben Szentmária néven említik meg, az oklevelek. A település történetére vonatkozó adatokat csak a XVI. század közepétõl kezdve ismerünk. Ekkor a Szentmáriay család volt a falu birtokosa, egészen a XVII. század közepéig. Eger várának 1552. évi ostroma során elpusztult. A falu 1590 körül feltételezhetõleg ismét lakott lett, de a 15 éves háborúban elnéptelenedett. 1656-ban Szentmáriay István a pusztát eladta Ragályi Menyhértnek. A török kiûzése után a pusztát a kincstár fegyverrel-szerzettként lefoglalta és 1696-ban Enczinger Jánosnak eladta. A Rákóczi szabadságharc alatt egy ideig Orczy István használta, majd 1711-tõl ismét Eiczinger volt a földesura. 1717 és 1719 között a települést újra népesítették a Kishont megyei Susány, Kraszkó, Nyustya és a Pest megyei Alberti falvakból. 1721-ben Eger város, 1722-tõl Tarródy, majd Gellén és Csuma család birtokolta. 1746-ban a falu lakossága 192 fõ, akik többségében szlovákul beszéltek. 1859-ben 509 személyt tartottak nyilván a faluban. A XIX. század elejétõl a Dózlern, a Fáy, a Bárczay családok kezén volt a falu.
Tarnaszentmária Verpeléthez tartozott, 1955-tõl önálló tanácsú község. 1970-tõl Verpeléttel társközségek. 1984-tõl Eger városkörnyéki községe. Jelenlegi közigazgatási besorolása: Heves megyében független polgármesterrel és független képviselõ testülettel rendelkezõ település, mely a Verpeléti Körjegyzõséghez tartozik.
A Millenium alkalmából állított kopjafa
Mûemlékek, látnivalók
"Hazánk talán legrégibb és legkisebb ma is mûködõ temploma” itt, “a völgyszûkületnél hirtelen kanyarodó út és a Tarna-patak között emelkedõ kis dombon áll.”
Építési idejére vonatkozóan “nagy jelentõségû Heszlmann Imrének még a bõvítés idején (1872-73) készített felmérési rajza.” A kutatók közül Ipolyi Arnold építését a XI-XII. századra, míg Gerevich Tibor a XII. század közepére tette, majd Csemegi József a szentély építését utóbbi idõszakra,”... de a hajót korábbi, a IX-X. században keletrõl jött példák nyomán épített alkotásnak tartotta.” “...Major Jenõ egy tanulmányában felvetette annak lehetõségét, hogy Tarnaszentmárián Géza fejedelem egyik leányának...volt az udvarháza,... Ennek bizonyítéka azonban nem kézzelfogható. Gyõrffy György István király korára határozta meg a tarnaszentmáriai templom építésének idejét. (Tájak - Korok - Múzeumok Kiskönyvtára 321.szám, 1988.)
Elgondolkodtató azonban, ha tudjuk, hogy Géza nagyfejedelem egyik lányát az az Aba Sámuel vette feleségül, aki I. István király sógoraként elõbb a királyi hadak vezére, majd a király nádorispánja lett. Az õ nemzetségének központja a gyöngyöspatai földvár volt, amely az egyházi szervezet kialakításakor fõesperesi székhely lett, amelynek templomát a XI. század elején építették. Feltehetõen nemzetségi templomnak épült a feldebrõi. A nemzetségi monostor (Aba)Sáron volt, Kisnánán és Abasáron egy-egy korai körtemplom állt. Mindezeket figyelmbe véve a tarnaszentmáriai templom építése szorosan köthetõ Aba (Sámuel) nemzetségéhez.
A templom hajójának közepén egy családi sírhely került feltárásra, amelynek korát az ott elõkerült õskori-, hullámvonalas Árpád-kori és egy középkori edénytöredék alapján a XV-XVI. századra tehetjük.
Az altemplom sírhelyét többször bolygatták, ha voltak is eltemetve ott õseink közül, a feltáráskor már üresen találták.
Az I. világháborús emlékmû , az 1914-18 között elesett helybeliek emlékére állított szobor az Egri út 2. sz. ház elõtt áll.
A falu gazdasági élete
A falut körülvevõ hegyes-erdõs határ szántásra nem volt alkalmas. Még 1737-ben is erdõ borította majdnem az egész határt. A lakosok faszén-égetésbõl éltek, a szántóterületet erdõirtással bõvítették.
Az 1930-as években már földmûvelésbõl élt a falu többsége, 402 fõ õstermelõ élt itt. Fõ terményük a búza, árpa, zab, zöldtakarmány és a burgonya volt. A község határában több kõbánya volt üzemben. A falu a táj egyik kõfaragó központja volt. Így a népi építkezést is ez az anyag határozta meg, ennek emlékét több ház is õrzi Tarnaszentmárián. A huszadik századi nagy útépítésekhez, lakóházak építéséhez innen is termeltek ki követ, ennek maradványa a még ma is látható kõbánya. Kitermelés ugyan már régóta nem folyik, de a kõbánya csupasz falai még ma is szembetûnõen magasodnak fel a falu határában.
196o-1966 között a faluban a “Petõfi MgTSz” mûködött a településen, ami 1967-ben a verpeléti “Dózsa MgTSz”-be olvadt.
Jelenleg az elöregedõ falvak közé tartozik. A falut mintegy 260 fô lakja, kisebbségi népcsoporthoz tartozó nem él itt. A gyerekek busszal járnak naponta a közösen üzemeltetett verpeléti iskolába. A házak közül mintegy 20 db más területeken élõk birtokában van, nyaralónak használják. Jelenleg is vannak eladó házak.
A község víz-, villany-, gázvezeték- és telefonhálózattal rendelkezik. A helyi vízmû az önkormányzat tulajdonában áll. Útjai aszfaltozottak vagy portalanítottak. A járdák mindenütt kiépítésre kerültek. A csatornahálózat építése a következõ évek feladatát képezi.
Ciklusprogram 2006-2010
A jelenlegi polgármester Czipó László és a képviselõ testület célúl tûzte ki, hogy megállítsa a falu lélekszámának rohamos csökkenését.
2006-2007 évben elkészült a szabadidõ klub majd az edzõterem.
2007. évben átadásra került egy vizesblokk a focipálya mellett. Hiszen a falu legtöbb programja szabadtéri.
A falu szeretne hagyományokat teremteni a már meglévõ rendezvényekbõl, és több kulturális rendezvényt is szervezni. Ennek érdekében a régi, és már nagyon elhanyagolt állapotban lévõ "pártház" felújítása a következõ feladata.
A Tarna-híd melletti sík terület adja a lehetõséget egy kis park kialakítása.
Illetve a jelentõs mûvészettörténeti jelentõségû templom környezetének, a falu központjának rendezése is elõttünk áll.
Kiemelt feladat továbbá: a vidék állat- és növényvilágának megismerését célzó tanösvény kialakítása, és mûködtetése.
Hosszabb távú tervek között szerepel a Tarnaszentmáriát és Egerszólátot összekötõ út renbehozatala, és a szenyvíz-hálózat kiépítése.
A községi pecsét a XVIII. századból maradt fenn:
görög kereszt, alatta Szent Mária 1732 szöveggel.
Mûemlék templom
A falu központjában áll a mai Magyarország egyik legrégebben épült és eredeti formáját szinte teljesen megõrzõ temploma.
Az egyhajós templom hosszházát kelet felõl kívül patkó alakú, belül háromkaréjos, boltozott szentélyrész zárja le. A hajóból hét lépcsõ vezet fel a szentélybe, amely alatt kis altemplom húzódik. Középsõ karéjában a feltárás során egy aknasír került elõ.
A templom belsõ falfelületét, négy-négy eredeti helyén álló, és a nyugati homlokfalon – a templom késõbbi bõvítése során másodlagosan áthelyezett – két faloszlop díszíti. A sudaras, azaz felfelé keskenyedõ faloszlopok törzsei gazdagon tagozottak, díszes lábazatokra támaszkodnak, és a falak mellett kialakított, faragásokkal díszített kõ ülõpadkákon állnak. Az oszloptörzsek felfelé haladó, csigavonal alakú sávjai, illetve lépcsõszerû díszítései fafaragás jelleget kölcsönöznek az oszlopoknak. Az épület külsõ, déli oldalán egy úgynevezett „szalagfonatos csomót” láthatunk, amelynek a középkori hiedelemvilág szerint bajelhárító hatása volt, ezért a felszentelt helytõl távol tudta tartani a Gonoszt.
A középkori építészettörténettel foglalkozó kutatók véleménye megoszlik a templom építésének idejérõl, sajátos térkialakításának és kõfaragványainak elõképeirõl. Egyetértenek azonban azzal, hogy építési ideje a X-XI. század fordulójára tehetõ, építészeti sajátosságai pedig bizánci hatást, díszítései keleties mintakincset is tükröznek.
A templom a török hódoltság alatt nagyon megrongálódott, az 1696-os plébániai összeírás nem is említi. 1723-ban Feldebrõ filiája, de az akkor még Szent Istvánnak ajánlott temploma még mindig rossz állapotban volt. 1734-ben helyreállították és Sarlós Boldogasszony-tiszteletére szentelték fel. 1767-ben már egy kis fatorony is volt a tetején. 1758-ban Kisnána, 1813-tól Verpelét leányegyháza lett. 1849 és 1851 között felújították a templomot, de már akkor is kicsinek bizonyult. Dankó Mihály verpeléti plébános 1872/73-ban úgy bõvítette ki, hogy a nyugati oromfalat elbontva egyharmadával meghosszabbította a hajót. A Mûemlékek Országos Bizottságának javaslatára az új oromfal belsõ oldalába visszaépíttette a régi falból kibontott két kõoszlopot, elkészült a fakarzat is. Az új falakra kõ harangtornyot készíttetett egy verpeléti mesterrel, amelynek legszembetûnõbb sajátossága nyolcoldalú, faragott kövekbõl rakott sisakja. A mai formáját az 1977-tõl 1986-ig tartó mûemléki feltárás és felújítás során nyerte el.
A templomban aktív hitélet folyik ma is, ahogy õseink ezer éves történelme során is mindig. A község védõszentje és a búcsú napja: Sarlós Boldogasszony, vagyis július másodikához esõ legközelebbi vasárnap.
|
|
|
|
